Böjte Ágnes

A Kreatív Média Műhelyben dolgoztam, mint rendező- és producer asszisztens. Filmek létrehozásában és rendezvények szervezésében egyaránt részt vettem.
Dolgoztam a Magyar Televízió „Kincsestár” majd „Csak ma” című műsorában szerkesztő asszisztensként majd szerkesztőként.
2001. októberében készült el első dokumentumfilmünk: A Magyar-villa, melyet Papp Bojánával együtt rendeztünk. Egy budapesti villa és lakóinak története.
Filmek, amelyekben rendező, illetve producer asszisztensként dolgoztam:
„Én, József Attila itt vagyok” ( TV ) rendező: Böjte József, Jancsó Miklós
Hősök tere I-II (szubjektív történelmi dokumentumfilm) rendező: Jancsó Miklós
Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (játékfilm) rendező: Jancsó Miklós
Magyar Világörökségek I-IV (dokumentumfilm) rendező: Böjte József
Rendező asszisztens, dramaturg:
„Hova vigyelek?” (dokumentumfilm) rendező: Böjte József
Rendezés:
A Magyar-villa (dokumentumfilm) rendező: Böjte Ágnes, Papp Bojána
Rendező alkotótársa:
Generáció L (dokumentumfilm) rendező: Papp Bojána
Producer:
Kortársaim rendező Böjte József